Míg 1980-ban még húsz 65 éves vagy a feletti korú jutott 100 aktív korúra, a következő 35 évre vonatkozó becslés szerint már 53 időskorú jut 100 dolgozó korúra.
Egy friss tanulmány szerint a nyugdíjkorhatár emelése megoldást jelenthet, Magyarországon például 2050-ig a korhatár további 7 évvel történő kitolása, de önmagában a korhatár-emelés kevés: jelentős változásra van szükség a munkaerőpiacon, például a nők munkaerő-piaci aktivitásának növelésével, különben marad a magasabb nyugdíjjárulék, magasabb adók és egy folyamatosan deficites nyugdíjköltségvetés.
Egy friss, a társadalom elöregedéséről és a munkaerőhiány közti kapcsolatról szóló elemzésben a szerzők arra mutatnak rá, hogy a társadalom elöregedése egy gyorsuló, hosszú távú folyamat. Ha ezt az időskori függőségi rátával szemléltetjük (a 65 évesek vagy a felettiek aránya a dolgozó, 20-64 közöttiekre vetítve), akkor azt látni, hogy az OECD országok átlagában 1980-ban még 20 65 éves vagy a feletti korú jutott 100 aktív korúra, ez az arány 2015-re már 40%-kal emelkedett, tehát 28 időskorú jutott 100 aktív korúra.
A lenti ábra az időskori függőségi ráta mellett a teljes függőségi rátát is mutatja, ami a szerzők szerint azért lehet relevánsabb mutató, mert azokat a fiatalokat is magába foglalja, akik még nem dolgoznak. Mindez jobban szemlélteti a demográfia hatását az egy főre eső GDP-re (a teljes függőségi ráta tehát a 20 éves vagy annál fiatalabb, illetve a 65 éves vagy annál öregebbek arányát mutatja az aktív korúakhoz képest).
Annak ellenére, hogy az időskori függőségi rátában volt egy emelkedés, a teljes függőségi ráta az OECD-ben az 1980-ban mért 0,8-ról 0,65-re csökkent 2015-re. Ennek egyik fő oka az 1990-es években a termékenységben látott erőteljes visszaesés, ami a 20 évesek vagy annál fiatalabbak számának relatív csökkenését eredményezte. A tanulmány szerzői szerint a 100 aktív korúra jutó fiatalok száma a következő évtizedekben valamelyest stabilan megmarad a 40-nél, hacsak a termékenységben nem történik valami jelentős változás, ami a teljes függőségi ráta drasztikus emelkedését okozhatja.
A nyugdíjkorhatár-emelés lenne a megoldás?
A fenti társadalmi kihívásokra a kormányok egy része a nyugdíjkorhatár megemelésével válaszolt, így a tanulmány szerzői utánajártak annak is, hogy önmagában a nyugdíjkorhatár emelése meg tudja-e oldani a munkaerőhiányt az OECD-s és EU-s gazdaságokban, és ha igen, hány évvel kellene megemelni a határt ahhoz (referenciaértékként a 65 évet használva), hogy stabil függőségi rátákat lehessen fenntartani a jövőben.
Kiszámolták, hogy 1980 és 2015 között mennyivel kellett volna emelni a nyugdíjkorhatárt ahhoz, hogy az időskori függési rátát annak 1980-as szintjén tartsák meg. Ha a 65 év a kiinduló szint, akkor a szerzők szerint a vizsgált 35 évben az OECD országokban átlagban 3,4 évnyi korhatár-emelésre lett volna szükség. Ugyanebben a vizsgált időszakban a 65. életévtől a várható élettartam 4,4 évvel emelkedett, tehát ennek a háromnegyedével megemelni a nyugdíjkorhatárt már elég lett volna ahhoz, hogy az időskori függési ráta ne emelkedjen. Ezzel ellentétben a teljes függőségi rátát akkor lehetett volna a vizsgált időszakban stabilizálni az 1980-as szinten, ha a nyugdíjkorhatárt 4,5 évvel csökkentik, tehát 2015-re 60,5 év lett volna az OECD országok átlagában.
Csakhogy a szakértők szerint ezek a számok jelentősen változnak majd a következő 35 évben az OECD országokban. A lenti ábra szerint a 65. életévtől várható élettartam valamelyest lassabb ütemben nő majd, mint a múltban, mellyel így viszont ahhoz, hogy 2015 és 2050 között stabilizálni lehessen az időskori függőségi rátát, már egy 8,4 évnyi nyugdíjkorhatár-emelésre lenne szükség. Ha a fiatalok aktív korúakhoz képesti állandó számával kalkulálunk, akkor valamelyest kisebb, de még így is 6,2 évnyi korhatáremelésre lenne szükség a stabil ráta fenntartásához.
Magyarországon nagyjából 7 évvel kellene megemelni a nyugdíjkorhatárt
Országfüggő, hogy hol mekkora korhatáremelésre lenne szükség ahhoz, hogy az időskori függőségi ráta fenntartható legyen.
- Finnországban és Svédországban például ehhez 4,5 évvel kellene megemelni a nyugdíjkorhatárt, míg
- Chilében, Mexikóban vagy Spanyolországban már 11,5 évvel.
- Dél-Koreában a társadalom meglehetősen gyors ütemű elöregedése miatt már 15,5 évnyi emelésre lenne szükség, és
- Dánia az egyetlen a vizsgált országok között, ahol a már bevezetett korhatár-emelési lépések meghaladják azt, amire szükség lenne az időskori függőségi ráta stabilizálásához.
Tartós deficit jöhet a nyugdíjpénzekben, hacsak nem nő a foglalkoztatottság
Azok a döntéshozók, akik szeretnének egy megfelelő jövedelmi szintet fenntartani a nyugdíjas éveikben lévőknek is, jelentős pénzügyi nyomással szembesülnek majd. Az effektív időskori támogatottsági ráta (az aktív korúak aránya a nyugdíjba vonultakhoz képest) az inverze az effektív időskori függőségi rátának.
Egy felosztó-kiróvó nyugdíjrendszerben (mint amilyen a magyar is), egy százaléknyi csökkenés az időskori eltartottsági rátában 1%-os nyugdíjcsökkenést eredményez az átlagbérhez képest, vagy 1%-knyi emelést a nyugdíj-hozzájárulásban. Mindezek miatt a szerzők szerint csak úgy lehet elkerülni a társadalom elöregedése mellett a nyugdíjak csökkenését, ha
- ha magasabb nyugdíjhozzájárulást fizetünk,
- magasabb a foglalkoztatottság, például a nyugdíjkorhatár kitolásával vagy a nők munkapiaci aktivitásának növelésével, illetve
- a nyugdíjbüdzsében beáll egy pénzügyi deficit, aminek fedezetét adókkal lehet majd pótolni.
Ehhez képest a befizetések által meghatározott (defined contribution) nyugdíjrendszerekben a befizetések mellett a jövőbeni nyugdíj összege a felhalmozott vagyonon elért hozamtól is függ. Ezek a hozamok ugyanakkor nagyban függnek azoknak a gazdaságoknak a teljesítményétől és termelékenységétől, ahová befektették a vagyont.
Ha csak az elmúlt 35 évet nézzük, az időskori támogatottsági ráta (az aktív korúak aránya a nyugdíjba vonultakhoz képest; tehát az inverze az effektív időskori függőségi rátának) kicsivel több mint 25%-kal csökkent az OECD országok átlagában. Mindez pénzügyi instabilitást és magasabb nyugdíjkiadásokat eredményezett, ami magasabb nyugdíj-hozzájárulási rátákban csapódott le. Az állami nyugdíjkiadások GDP-hez viszonyított aránya 1990 óta átlagosan több mint 40%-kal emelkedett.
Ha elképzelünk egy olyan átlagos aktív korút, aki 40 évet megszakítások nélkül végigdolgozott és csak annyi a különbség, hogy 2056-ban vagy 2016-ban megy nyugdíjba, akkor az Európai Bizottság becslése szerint ezekkel a paraméterekkel a frissen nyugdíjba vonuló 2056-ban 10%-kal kisebb nyugdíjra számíthat, mint 2016-ban. Mindeközben a demográfiai időskori támogatottsági ráta ugyanezen időszak alatt mintegy 50%-kal esik vissza,és csak kevés esély van arra, hogy a nyugdíjhozzájárulások növelésével vagy adóemeléssel lehessen a kieső nyugdíjat pótolni az országok többségében.
Forrás: Portfolio.hu