A D&O felelősségbiztosítás (Directors and Officers), amely az ügyvezetőket, igazgatókat vagy vezető pozícióban ülő személyeket védi, akik egy vállalkozás élén állnak. Ez a felelősségbiztosítás az olyan helyzetekre nyújt megoldást, amikor például felszámolók, üzletfelek, munkavállalók, külső tanácsadók, felügyeleti hatóságok, részvényesek, vagy akár bármely harmadik személy kárigénnyel él a társasággal, vállalattal, céggel szemben.
A vállalkozás vezetője felelősséggel tartozik a munkavállalói felé, valamint az általa értékesített termék vagy szolgáltatás felé, és amennyiben a vállalkozáson belül valaki hibázik, akkor az ügyfél, vagy bármely harmadik személy benyújthatja a kárigényét. A D&O biztosítást azok az előrelátó vezetők kötik meg, akik azt kívánják elkerülni, hogy egy nagyobb összegű kárigény, vagy költségesebb jogi eljárás ne kockáztassa meg vállalkozásának fennmaradását, vagy személyes, illetve családi egzisztenciáját.
Az új Ptk. értelmében a szerződésszegéssel okozott kárért való felelősség alól csak akkor lehet mentesülni, ha az érintett bizonyítja, hogy a szerződésszegést ellenőrzési körén kívül eső, a szerződéskötés időpontjában előre nem látható körülmény okozta, és nem volt elvárható, hogy a körülményt elkerülje vagy a kárt elhárítsa.
Ez tehát azt jelenti, hogy a vezetőnek továbbra is bizonyítania kell a felelősség alóli mentességét, azonban a bizonyítási eljárás hosszadalmasabb és költségesebb lehet, ami egy D&O biztosítás nélkül akár a vezető tisztségviselő teljes vagyonát is felemésztheti.
A fentiekben leírt esetek tehát egyértelműen jelzik, hogy a vezető tisztségviselők továbbra is jelentős felelősséget vállalnak a pozíció betöltésével, és biztosan könnyebb ezt a felelősséget vállani, ha tudja a vezető, hogy van alatta egy háló, amely védelmet nyújt neki arra az esetre, ha a dolgok rosszra fordulnak. Ez az elérhető és megfizethető háló a D&O biztosítás.
TERMÉKELŐNYÖK
- Duplán használható limit: 1,5 milliárd forintos limitig a limitösszeg akár kétszer is kifizetésre kerülhet a biztosító által: egyrészt az esetlegesen fizetendő kártérítési összegre, másrészt minden egyéb fedezett költség. (pl. 500 millió Ft limit vásárlása esetén az ügyfél kétszer 500 millió forint kerettel rendelkezik, egyszer 500 millió forint limitért fizetendő biztosítási díjért)
- Sürgős jogvédelmi költségek
- Kárigény érvényesítését megelőző vizsgálatra vonatkozó költségek (a cég vagy a biztosított vezető ügyei kapcsán indult vizsgálattal kapcsolatosan, a vezető oldalán felmerülő költségek fedezete)
- Kárkörülményekkel kapcsolatos kárenyhítésre vonatkozó költségek fedezete (egy potenciális kárigény elhárítására vonatkozó költség)
- Kárigény miatt fellépő stressz, betegség esetén szükséges pszichológiai ellátás költsége
- A cégautó pótlási költségeire vonatkozó fedezet (egy kárigény kapcsán megvont cégautó használati jog esetén)
- Korlátlan visszamenőleges fedezet, 12 hónap utólagos fedezet
- Korlátlan távozó vezető fedezet
- A biztosított személyre kiszabott bírság fedezete
- Ajánlat adás új cégek, alapítványok, egyesületek, szövetkezetek, pénzintézetek, alapkezelők részére is